A Baranta Magyarország leggyorsabban fejlődő harcművészeti irányzata. Jelenleg 73 helyszínen kb. 2500 fő gyakorolja a régi magyar történelmi harci testkultúrából táplálkozó technikákat.

A Baranta szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harcra, hadjáratra való felkészülés, törvényesen alkalmazható erőszak, ill. az  erőszak alkalmazása.

A Baranta nem egy, vagy több „mester” alkotása, hanem a magyar nép, mint kultúrkör összegzett tudásanyagának /életmód, közösségépítés, taktikai modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia/ tükröződése a sajátos harci testkultúrában. Az ország különböző területén működő csapatok egyik fontos feladata a helytörténet és a néprajz pontos megismerése, ezen belül pedig a magyar testkultúra még rejtett elemeinek összegyűjtése.

Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő haladást és a megfelelő önvizsgálatot.

A Baranta harcművészet. Harcművészetekkel csak az foglalkozik eredményesen, aki életmódszerűen éli meg annak minden tartalmát. A Baranta segít életmódszerűen magyarul élni. Egyik legfontosabb feladata a hagyományos magyar értékek közvetítése az országon kívül és belül egyaránt.

Szűkebb értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának is.

A Baranta (Böllön) mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet játszottak az idegen (elsősorban Habsburg) uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást, íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra egy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban, vívókönyvekben és művészeti ábrázolásokon maradt meg.

A magyar harcművészet újjáélesztésére több kísérlet is történt. A két világháború alatt magyar katonatisztek állították össze az első komoly anyagot. A 80-as években egyes műhelyekben komoly kutatómunka alakult ki a szerves magyar kultúra kutatását illetően. Ennek hatására kezdte el 1991-ben az első anyagokat összegyűjteni Vukics Ferenc, akit gyermekkori élményei motiváltak /kisgyermekként Somogyi József /Pat-Fazekasdencs/ csordástól botforgató, botvívó gyakorlatokat és néhány pásztor pusztakezes eljárást sajátított el/.

1993-1997 között az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskolán lefektették a harcművészeti stílus gyalogos alkalmazásainak alapjait. Kelemen Zsolt hasonló módon kezdte meg a lovas harci alkalmazások, a lovasharc elméleti és gyakorlati kérdéseinek kutatását. A két kutatási oldal Szentendrén találkozott és kezdte meg közös működését.

A Barantában fontos szerepet játszanak az edzések, versenyek és vizsgák mellett a bemutatók. Az egyesületek, szakosztályok évente 50-220 hagyományőrző bemutatót is tartanak belföldön és külföldön. Ezek egy része hagyományőrző bemutató, egy része harcművészeti program.

A Baranta fegyverei:

- rövid bot /90-100 cm hosszú keményfa bot/

- fustély /110-130 cm hosszú keményfa bot/

- hosszú bot /170-190 cm hosszú keményfa bot/

- kámfák /kettő, 60 cm hosszú keményfa rövid bot/

- marokfa  /20-30 cm hosszú tompa keményfa bot/

- cüvek /20-30 cm hosszú hegyezett keményfa bot/

- ágas /60-160 cm hosszú, párban, vagy egyedül használt 20-30 cm-es kettős villában végződő   

   keményfa bot/

- karikás ostor /több tájegységi változatban/

- fokos /több tájegységi változatban/

- íj /Baranta íj ill. több történelmi kor változatai/

- kard /több történelmi kor változatai/

- szablya /több történelmi kor változatai/

- bárdok és harci balták

- buzogányok és harci csákányok

- kés, tőr

- kelevéz

- gerely

- lándzsa

- kopja

- csatakereszt, csatacsillag, hajítóbárd, libucütő, hajítófa

- hadaró /két, különböző hosszúságú , bőrrel, lánccal rögzített keményfa bot/

- villa

- bog /csomózott vagy hurkolt kb. 130 cm hosszú kötél vagy szíj/

- pányva /6-14 m hosszúságú kötél vagy szíj/

- parittya

A versenyek és az edzések során az íj, szablya, a kard, a fokos, a kopja, a lándzsa, a csatakereszt, a különböző hosszúságú botok, a kés, a pányva, a pajzs és a bárd használatáról adnak számot a stílus képviselői. Különösen kiemelt szerep jut a lónak, amelynek ismerete még a gyalogos szakág képviselői számára is kötelező.

A Barantában nincsenek valóságos súly- és korcsoportok, mint ahogy erre a valódi harc sem ad lehetőséget. A versenyek során a 17 év alatti fiúk (Kesék-szakálltalanok), a 17 év feletti férfiak (Öskük-javakorabeliek), és a 13 évnél idősebb lányok és hölgyek (Menyétek) küzdenek meg bontott csoportokban.

"Valóban olyan életforma ez, melyben a közösség az első és a legfőbb személy, s lelkében változatlan, csupán az atyák és a fiak cserélik egymást..."

                                         Tamási Áron